Sokat hallottunk már arról, hogy milyen fontos egy-egy szupermarketbe betévedve, hogy fairtrade termékeket vegyünk le a polcról. Hiszen, ha egy átlagos banánültetvényt veszünk figyelembe akkor elszomorító tényezőkkel nézhetünk szembe, amely talán nem is hangozhat igaznak.

Az ott dolgozó emberek még jogaikról mondhatni nem is hallottak, de megélhetésükért lényegében minden munkát elvégeznek. Belegondoltunk már abba, hogy nőként terhesnek lenni nem áldás?! Hiszen számottevő esetben a trópusi gyümölcs-ültetvényeken a várandós nők elvesztik munkájukat, és nem ám, hogy magukról, de születendő babájukról sem fognak tudni gondoskodni. Vagy a női emancipáció még csak távlatokból sem hangozhat el, hiszen a női munkások még a kötelezően megjáró minimálbért sem kaphatják meg munkájukért cserébe. Sarkosítva: örüljön a nő, hogy dolgozhat!

A munkában való túlhajszolás – mondhatni rabszolgasors – súlyos betegségeket többek között szédülést, vetélést és rákot is okoz. A számos vegyszer amit nap, mint nap használnak az ottani munkások védőfelszereléssel és megfelelő körülmények mellett is komoly kockázattal jár! Orvosi ellátás nulla, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy ilyen súlyos fizikai munka mellett még megfelelő mennyiségű ivóvíz sem jut a dolgozók számára.

De szerencsére vannak olyan cégek, ahol tapasztalható ellenpélda is, ahogy valójában az egész világnak működnie kellene. Afrikában a VREL volt az első olyan cég, amely megkaphatta a Fairtrade minősítést 1996-ban.

A VREL több mint 10 ezer tonna fairtrade banánt exportál és az exportnak köszönhetően több száz embernek biztosít biztos munkahelyet.

Próbálja minimalizálni a vegyszerhasználatot, így teszi munkaerő-igényessé a termelési folyamatokat. Továbbá számos aktivitást hajtott végre, amely a fairtarde felár révén valósulhatott meg. Iskolát, kórházat és nyilvános vécéket épített, és ami még fontosabb kiépítette az ivóvízellátást is. Sőt, még munkavállalói számára az egészségbiztosítás is fizetve van.

A női egyenjogúság sem kósza hír, hiszen minden munkavállaó minimum 20%-al magasabb bért kap, mint az ország által meghatározott minimálbér, illetve a nőknek 3 hónapos anyasági szabadságot is biztosítanak, amely fizetett szabadságnak minősül.

Nem mindegy mit veszel le a polcról! Hiszen az a döntés, hogy melyik gazdaságból származó banán kerül otthon a gyümölcskosárba valakinek az életminőségét ronthatja. Mi döntjük el, hogy a szegénységet konzerváljuk, és a kizsákmányoló, emberi jogokat semmibe néző cégeket támogatjuk, vagy pedig vállaljuk a felelősséget embertársainkért és környezetünkért azáltal, hogy a fairtrade címkéket keresve jobb termékeket helyezünk kosarunkba.

Előző cikkMi a helyzet a fatüzeléssel?
Következő cikkHáztartásban lapuló készülékek