Számos kutatás zajlik napjainkban, de ami most mégis inkább szemet szúró és aktuális, azok a covid okozta változások. Méghozzá olyan kutatást találtunk, amely Európa étkezési szokásainak változását méri fel a járvány beköszöntése óta. Több európai országban is elvégezték, és hát a számok magukért beszélnek…

A kutatásban résztvevők közel ¾-e mondta azt, hogy még mindig a fenntarthatóság iránt vannak elkötelezve, és ha kellene akkor még hajlandóak lennének többet is fizetni értük. Ezen időszak kezdete óta észrevehettük – és szintén alátámasztást kapott a vizsgálat révén – hogy az alternatív húsfogyasztóknak még fontosabb lett a megbízható forrás, így sokkal jobban figyelnek a címkékre és az összetevők listájára.

Továbbá az is nyilvánvalóvá vált, hogy sokak számára egyáltalán nem érthető az összetevők listája. Ami nem meglepő, hiszen általában úgy tűntetik fel, hogy egy laikus embernek nem feltétlen kell tudni melyik összetevő valójában mit is takar. Ezért nem volt váratlan, hogy a kutatásban résztvevők számottevő része – 95%-a – szeretné érteni annak a terméknek az összetevői listáját, amelyet megvásárolnak. 89%-a a megkérdezetteknek szeretné, ha jobban látható lenne a termék, ami bevan csomagolva.

Ez mind azért lenne fontos a fogyasztóknak, hogy láthassa a küllemét és állagát. Nyilván mindenki kíváncsi arra, hogy mit is vásárol valójában, és megtudjanak győződni, hogy amit vettek az teljesegészében friss.

A vírushelyzet magával hozta azt is, hogy sokkal többen gondolják át, milyen élelmiszert tesznek otthon az asztalra. Megnőtt az immunrendszert erősítő ételek fogyasztása és csökkent a környezeti terheléssel járó termékek kereslete egyaránt. Ez lehet egy indok arra, hogy miért fogyasztanak kevesebb húst az európaiak, és helyettesítik valami alternatívával. Az alternatív húsok elősegítik az állatjólét megteremtését, és a több zöldség beépítését az étrendekbe.

Fogyasztóknak a legfontosabb élelmiszer vásárlása közben a kedvező ár, a fenntarthatóság, a biztos forrás és a hiteles tápértékek. Mivel a forgalmazók szintén tisztában vannak ezzel, ezért pontosan ezeket fogják feltűntetni a címkéiken. Nyilván, ami kiskapu marad egyaránt a vásárlónak és a forgalmazónak az ár. Hiszen ma már köztudott, hogy ami olcsó az „kevésbé” egészséges. Ha szeretnénk jól táplálkozni akkor nem feltétlen kell a pénztárcánk mélyére nyúlni, csak tudatosan kell elintézni a vásárlásainkat, amiben nagy segítség lenne, ha valóban érthető módon kerülne rá a termékekre a „miből van?” rész.