2020-ban az Isaías pusztított Puerto Rico földjein. Többezer gazdálkodás ment tönkre egyik napról a másikra. A trópusi vihar rengeteg ültetvényt tett tönkre, ezzel nincstelenné téve a farmereket a nagy betakarítási időszak előtt nem sokkal. Akkoriban a gazdák igyekeztek menteni a menthetetlent és próbáltak túladni a megmaradt élelmiszereiken, hogy helyreállíthassák a keletkezett károkat.

Szerencséjükre egy helyi civilszervezet kifejlesztett egy applikációt, annak érdekében, hogy minimalizálja az élelmiszer-pazarlást. Az app metodikája az volt, hogy a regisztrált gazdákat összekösse a vásárolni kívánó vendéglátókkal, boltokkal. Így a megtermelt élelmiszer rövid ellátási láncban, és gyorsan eljut a fogyasztókhoz.

Az applikáció másodlagos sikerélményét a megbízhatósága is biztosítja, hiszen a vásárlók helyi termelőktől tudnak vásárolni, és nem kell tartaniuk attól, hogy több száz vagy akár több ezer kilométer távolságból érkeznek az alapanyagok.

A rendszer sikerességét az is mutatja, hogy csupán néhány hét alatt több mint tízezren regisztráltak. A rendszert használók – gondolva itt elsősorban a megrendelőkre – rájöttek, hogy plusz előnyökhöz is jutnak, mivel sok esetben kedvezőbb áron juthatnak hozzá az élelmiszerhez, mint a közismert szupermarketekben.

Sokszor nem gondoljuk, hogy a természetnek ereje van, pedig van! Az Isaías nélkül nem jött volna létre ez az applikáció, de természetesen ne annak örüljünk, hogy több ezren lettek nincstelenek, viszont olyanra tanította meg a Puerto Ricó-i közösséget, amely előre viszi az emberiséget. Az élelmiszerpazarlás globális probléma a világban, amiről sokan nem is tudják, hogy másoknak milyen gondokat okoz a mindennapokban. Ha képesek vagyunk összefogni és együtt tenni a célért, akkor Bolygónk is hálás lesz érte.