Műegerek helyettesítik a kísérleti példányokat az állatorvosi egyetemen

A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében műegereket szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem, és azok segítségével a hallgatók a laboratóriumi kísérletek szakszerű elvégzéséhez szükséges alaptudást szerzik meg.

A Japánból több millió forint értékben beszerzett hat műegeret az egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékén használják fel oktatási célokra, fokozatosan kiváltva az élő állatok alkalmazását a demonstrációs gyakorlati képzéseken. A műegerek művérrel tölthetők fel a különböző mintavételi vizsgálatokhoz, gyakran használt „testrészeik” pedig cserével pótolhatók.

A tanszéken a hallgatók külön kurzuson sajátítják el azokat az alapkészségeket, amelyeket megkövetel a laboratóriumokban használt kisállatokkal (egér, patkány) való szakszerű és kíméletes bánásmód. Megtanulják egyebek mellett azt, hogy miként foghatják meg úgy a kísérleti állatot, hogy azzal ne okozzanak neki fájdalmat, és egyúttal elkerüljenek egy esetleges harapást.

Ugyancsak gyakorlatot szereznek abban, hogy hogyan vehetnek vért az állatból (egérnél a farokrészből), mely testrészen hogyan kell beadniuk egy injekciót, vagy hogy miként juttathatják be professzionálisan az orvosi szondát az állat szervezetébe.

Az élő állatokat helyettesítő műegerek beszerzése jelentős fejlesztés a tanszéken. A kormányrendelet ugyanis a lehetséges esetekben elvárja az állatkísérleteknél az élő állatok helyettesítését, illetve azok számának csökkentését. Az állatjólléti szempontok mellett ezt az elvárást is teljesíti a modern oktatási eszközök beszerzésével az egyetem

– mondja Fodor Kinga, a Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszék vezetője.

Az Állatorvostudományi Egyetem – a jó gyakorlatot követve – eddig is folyamatosan csökkentette az élő kísérleti állatok számát a tudományos, illetve az oktatási munkában.

A jogszabályok szerint emlősállatok esetében csak kifejezetten kísérleti célra tenyésztett egyedekkel szabad állatkísérletet végezni, a tartás során pedig ügyelni kell az állatok egészségének, jólétének megőrzésére.

Az előírások betartásának köszönhetően az Állatorvostudományi Egyetemen az oktatási célból tartott állatok, amelyek a jogszabály szerint kísérleti állatoknak minősülnek, elöregedésben múlnak ki.