Az ökoszisztéma (vagy ökológiai rendszer) az összes élőlényből és abból a fizikai környezetből áll, amellyel kölcsönhatásba lépnek. Ezek a biotikus és abiotikus komponensek tápanyagciklusokon és energiaáramlásokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz. Az energia fotoszintézis útján jut be a rendszerbe, és beépül a növényi szövetekbe. A növényekből és egymásból táplálkozó állatok fontos szerepet játszanak az anyag és az energia rendszeren keresztüli mozgásában. Befolyásolják a jelenlévő növényi és mikrobiális biomassza mennyiségét is. Az elhalt szerves anyagok lebontásával a lebontók szenet bocsátanak vissza a légkörbe, és elősegítik a tápanyag körforgást azáltal, hogy az elhalt biomasszában tárolt tápanyagokat olyan formává alakítják vissza, amelyet a növények és a mikrobák könnyen felhasználhatnak.
Az ökoszisztémákat külső és belső tényezők irányítják. A külső tényezők, mint például az éghajlat, a talajt alkotó alapanyag és a domborzat, szabályozzák az ökoszisztéma általános szerkezetét, de önmagukban az ökoszisztéma nem befolyásolja őket. A belső tényezőket például a bomlás, a gyökérverseny, az árnyékolás, a zavarás, a szukcesszió és a jelenlévő fajok vezérlik. Míg az erőforrás-bevitelt általában külső folyamatok szabályozzák, addig ezen erőforrások ökoszisztémán belüli elérhetőségét belső tényezők szabályozzák. Ezért a belső tényezők nemcsak irányítják az ökoszisztéma folyamatait, hanem azok irányítják is.
Az ökoszisztémák dinamikus entitások – időszakos zavaroknak vannak kitéve, és mindig a múltbeli zavarokból való kilábalás folyamatában vannak. Egy ökoszisztéma azon tendenciáját, hogy a zavarás ellenére egyensúlyi állapota közelében marad, ellenállásának nevezzük. Egy rendszernek azt a képességét, hogy elnyeli a zavarokat és átszervezi a változást, hogy lényegében ugyanazt a funkciót, szerkezetet, identitást és visszacsatolásokat megtartsa, ökológiai rugalmasságának nevezzük.
