Még korántsem teljes a periódusos rendszer

Néhány éve a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Kémiai Szövetség (IUPAC) jóváhagyásával hivatalosan is elkészült a periódusos rendszer hetedik sora. A rendszerben a sorok – periódusok – az atomok rendszáma (az atommagban lévő protonok száma) alapján épülnek fel, az oszlopok (csoportok) a külső elektronok pályáján alapulnak, ezek felelősek az adott elem tulajdonságaiért. A 92-es rendszámú urán az utolsó olyan elem, ami még természetes módon előfordul bolygónkon. Az utána következő elemeket mesterséges úton állították elő. A tudósok vélhetően a 173-as rendszámig tudnak majd új elemeket létrehozni. Az IUPAC egyik feladata, hogy nevet és vegyjelet kapjon egy-egy mesterségesen előállított új elem. Az elmúlt időszakban négy új taggal bővült a periódusos rendszer: a 113-as, a 115-ös, a 117-es és a 118-as elemmel, amelyek a keresztségben nihónium (Nh), moszkóvium (Mc), tenesszin (tenesszium) (Ts) és oganesszon (Og) nevet kaptak. Ezen elemek előállításához és felfedezéséhez nagyon sok időre van szükség, csak megfelelő körülmények között, laborokban létezhetnek – ráadásul hihetetlenül rövid ideig (a másodperc töredékéig). Jelenleg is folynak a 119-es és a 120-as rendszámú elemekkel kapcsolatos kutatások és kísérletek.