Egy nő számára mindig fontos a megjelenése, de nyáron különösen nagyobb hangsúlyt kell fektetni rá, hiszen a nagy hőség nem könnyíti meg a helyzetet. Ahhoz, hogy ne úgy érezzük és ne is úgy nézzünk, mint egy olvadozó gyertya muszáj átalakítani a szépségápolási rutinunkat.

Az elsődleges, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni az a fényvédelem. Ha van egy szuper fényvédőnk, aminek legalább 30, de inkább 50-es a faktorszáma akkor az már egy jó kezdet.

Tudjuk, hogy minden nőnek megvan a kedvenc alapozója, amiről nem tud lemondani, viszont a tikkasztó melegben érdemes az alapozótól búcsút venni és inkább egy színezett hidratálót vagy BB-krémet használni. Így bőrünk pólusai nem tömődnek el és képes lélegezni még a könnyed kis smink alatt is.

A jollyjoker egy arcpermet lehet, amit csak bedobva a táskába akkor és ott veszel elő, ahol épp szükségét érzed. Arcra permetezve hamar eltölt minket a felfrissülés érzete. Válasszunk olyan terméket, amelynek összetevői bőrbarát, mint az alovera vagy a rózsavíz. Ezek a hatóanyagok képesek hidratálni és revitalizálni a bőrt pillanatok alatt.

Nap végén pedig az arctisztításnak kulcsfontossága van, amit semmiképp nem szabad mellőzni! A sminkeltávolítás mellett szerepjátszik még a felesleges faggyú és szennyeződések mély kitisztításában is.