A világ előrehaladtával egyre inkább vesszük figyelembe, hogy mit és mennyit bocsátunk ki. Tudom, ez így azért elég tágfogalom, de természetesen most is a környezettudatosság lesz a téma.
Talán a férfiak körében inkább, mint a nőkében, de az elektromos-autók eladásának a statisztikája napról napra növekszik, ami nagyon pozitív dolog. Természetesen ez ma még nagyban függ az anyagihelyzettől, de úgy gondolom, hogy előre haladunk az e-autózásban.

Nagyban segíti a környezettudatos autózást a MOL is, hiszen Magyarországon a töltőállomások mindegyikén az elektromos töltést zöldáramból biztosítja. Vagyis, ha számokban nézzük, akkor, ha MOL-nál töltjük fel autónkat közel 14 kg szén-dioxid kibocsátástól óvjuk meg környezetünket, és természetesen bolygónkat is.
Ennek az eszméletlen újításnak az oka, hogy a MOL új stratégiára váltott. Évelején kijelentették, hogy céljuk olyan fenntarthatósági szempontokat figyelembe venni, amelyeknek köszönhetően áttörő környezettudatos változásokat vezethetnek be. Így történt meg az, hogy 81 e-töltőjüknél érhető el a szél- és vízenergiából származó villamos zöldenergia.
Ez csak az első lépések egyike volt! További, hosszútávú terve, hogy olyan üzleti modellé alakuljanak át, ami fenntartható és alacsony a szén-dioxid kibocsátása. Ha ezt megvalósítanák a fosszilis üzemanyag alapú világnak – szép lassan – nyoma veszne. Más terve, hogy 2030-ig 30%-al csökkentsék a kibocsátást és mindezek tetején 2050-re teljesmértékben nulla legyen a karbonlábnyomuk a földön.

Úgy gondolom, hogy a MOL a mai világbán egy nagyon pozitív értékrendet képvisel és próbál a piacon minél jobban értékesíthetővé tenni. 2012 óta utazik elektromobilitásban, és azóta a kitartása új szintre emelte. A MOL büszkén mondhatja, hogy villamosenergia megújuló energiatermelésből ered, és ezen energia előállítása nem jár semmiféle CO2 kibocsátással. Ezt a tényt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal is tanúsítani tudja.

Előző cikkDunavirág. Nem, nem tiszavirág!
Következő cikkBetiltaná a rövid repülőutakat a Greenpeace

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét