Először is fontos azt tisztázni, hogy mi az a szürkevíz. Korábbi cikkünkben olvashattunk már az esővíz felhasználásának lényegéről. Nos, valami hasonlóképpen lehet felhasználni a szürkevizet is, azzal a lényeges különbséggel, hogy az esővíz a környezet által kerül háztartásunkba, míg a szürkevíz már ott van és már használtuk. Például kézmosás vagy fürdés során, ha összegyűjtjük és nem engedünk több ezer forintot le a lefolyón, akkor szürkevizet takarítottunk meg, ami már nem alkalmas főzésre vagy ivásra, de takarításhoz, öntözéshez teljesen használható.

A szürkevíz vagy másképpen használtvíz kifejezés nem a víz színére tesz utalást, csupán jellegére. Nem szabad összekeverni a feketevízzel, ami tartalmaz ürüléket ezáltal szennyvíznek minősíthető.

Ha számadatokban szeretnénk szemléltetni a vízfogyasztás mérséklésének fontosságát, akkor a következőket kell figyelembe vennünk: egy átlag európai ember naponta 150 liter vizet használ el, és ennek az 50-55%-a szürkevíz. Vagyis a konklúzió, hogy egy ember naponta az elhasznált vízmennyiségének a felét újra tudná hasznosítani. Tehát ha egy átlagos 4 fős családot veszünk figyelembe, akkor napi szinten 300 liter vizet képesek lennének megspórolni vagy újrahasznosítani.

Ha azon kezdenénk el törni a fejünket, hogy mégis mire lehetne felhasználni a használtvizet, segítünk! Mint már fentebb is említettük, lehet használni takarításhoz, WC öblítéshez, vagy ha megszűrjük akkor öntözéshez is kiváló lehet. Azt azért vegyük figyelembe, hogy nem minden használtvíz a legjobb választás növényeink számára. Ugyanis a mosakodásból, kézmosásból származó vizet bátran használhatjuk öntözésre, viszont amivel zsíros edényeinket mosogattuk már kevésbé. Azonban, ha van módunk rá akkor szűrés után ugyanolyan alkalmatos lesz. További kivetnivalót von maga utána, hogy az állott víz nem lehet 48 óra után hasznosítani, hiszen szervesanyagokat is tartalmaz, és hosszasabb idő után megbüdösödik.

Ha néhány alapelvet figyelembe veszünk akkor tudatos fogyasztók lehetünk, és nem kell aggódnunk háztartásunk karbonlábnyoma miatt sem. Ha ráfordítunk egy kis időt és energiát akkor már a Földünk egy lépéssel jobb hely lett.