2021-ben az OTP Bank újítással állt elő ügyfeleinek a számára, és bevezették azt a bankkártyát, amelyet közel 90%-ban újrahasznosított műanyagból készítenek. Továbbá a bankintézet olyan fejlesztéseket vitt végbe, amelyek által a papírfelhasználás csökkenthető volt.

A Magyar Nemzeti Bank által felmért adatai szerint közel 10 millió fizetési kártya volt forgalomban. Ha a számadatokat vesszük figyelembe és egy picit is érdekel minket a környezetünk akkor érdemesnek tartom végig logikázni azt az aggodalmat, ami miatt az OTP cselekedett: egy kártya 5 gramm műanyagot tartalmaz, azaz csak a Magyarországon használt kártyák közel 50 tonna műanyaggal terhelik környezetünket.

Szóval ebből az okból kifolyólag itthon elsőként az OTP Bank vezette be a Junior ügyfeleik számára az újrahasznosított kártya lehetőségét tesztelésre, vagyis akik 2021 szeptemberéig nyitott Junior számlát.

Az OTP úgy gondolkozik, hogyha szeretnék elérni a maguk elé felállított fenntarthatósági céljaikat, akkor a digitalizálás mellett muszáj olyan alternatívákat is bevezetni, amelyek környezetbarát módon valósulhatnak meg a valóéletben. Elsősorban azért a fiatal generációt célozták meg újításaikkal, mert úgy vélik, hogy jobban és nagyobb nyitottsággal reagálnak az újításokra és fenntarthatóságaikra.