A környezeti filozófiában a környezeti etika a gyakorlati filozófia bejáratott területe, „amely rekonstruálja a természeti entitások védelme és a természeti erőforrások fenntartható felhasználása érdekében felhozható érvek alapvető típusait”. A fő versengő paradigmák az antropocentrizmus (emberközpontúság), a fiziocentrizmus (ezt ökocentrizmusnak is nevezik) és a teocentrizmus (Isten áll a középpontban). A környezeti etika számos tudományágra gyakorol hatást, beleértve a környezetjogot, a környezetszociológiát, az ökoteológiát, az ökológiai közgazdaságtant, az ökológiát és a környezetföldrajzot.