Egy háztartás elképzelhetetlen egy jó kis műanyag keverőtál vagy műanyag pohár nélkül. De ha jobban belevetjük magunkat a „mű” világba, akkor szemet szúrhat az a tény, hogy ma már mindenünkben van műanyag. A ruhaneműktől, a bútorokon vagy elektronikai berendezéseken át, egészen a futópályákig.
Jelen van szinte minden lépésünknél, hiszen évente világszerte több mint 300 millió tonna műanyagot állítunk elő. Ez fejenként közel 40 kg-ot jelent, ami ha ilyen tempóban halad előre, akkor 2050-re megnégyszereződik a műanyag ágazatnak a termelése.
Ezzel az a probléma, hogy minden fosszilis energiahordozókból előállított petrolkémiai műanyag. Világszintű olajtermelésünk 5-6%-át mind a műanyaggyártásba fektetjük. Ugyanakkor a műanyagokat nem csak fosszilis úton lehetne előállítani, hiszen az alkotó polimerek akár 90%-át elő lehetne állítani természetes, növényi módon is. Ezeket bioalapanyagoknak nevezzük, melyeket mivel a földből származnak elhasználódás után nagy részük vissza is kerülhet oda – ezzel is csökkentve a szén-dioxid kibocsájtást.
De gondoltuk volna, hogy a legelső műanyagokat növényi cellulózból készítették?! Valószínű nem, mivel napjainkban mondhatni egyeduralomra törtek a petrolkémiai anyagok gyártásában. A 19. század kötelező jómódú időtöltése a biliárd volt. De hogy érezhető legyen az anyagiasság világában való részvétel a játékhoz szükséges asztalok és golyók kizárólag elefántcsontból készülhettek. Ez adta meg a játék tökéletességét. De szerencsére, közfelháborodás tárgya lett ez az urizáló sport, ugyanis több ezer elefántnak oltották ki az életét, csupán azért, hogy az embernek legyen mivel szórakoznia. Így megoldást kellett találni, és valamilyen anyaggal helyettesíteni kellett az elefántok kiváló csontozatát. Akkoriban el is kezdték a kutatást, és egy nyomdász – a meghirdetett pénzdíjért küzdve – a gyapotból kifejlesztette a celluloid anyagot. Viszont pechére kiderült, hogy a celluloid nem alkalmas a biliárdgolyók alternatívájának, így a pénzdíjat sosem kapta meg. Ezzel szemben, a kifejlesztett anyag kiválóan megfelelt egyéb piperetermék előállítására, mint például a fogkefe, a fésű, kis tükör és sok máshoz.
Henry Ford azonban sokkal nagyobbat álmodott, kihasználva a bioműanyag által rejtett lehetőségeket, megalkotta szójabab felhasználásával műanyag karosszériás autóját, melyet ő maga mutatott be 1941. augusztus 13-án a Dearborn Days-en. Sajnos áttörő hatást nem ért el az akkoriban zajló II. világháború és az alacsony üzemanyagárak mellett, de továbbra is az innovatív formatervezés jó példája maradt. Napjainkban sem emelnénk fel rá fejünket?!…
De mikor is lett annyira „menő” a petrolkémiai műanyag? Nos, a bakelit megjelenésére gondolhatunk elsősorban, ahogy megjelent úgy csapásszerűn állították elő szintetikus anyagból készülő lemezeket is. Így a 20 század kezdetekor lehetővé vált olcsón – ami valljuk be, hogy napjainkban is mérvadó szempont – különböző méretű és formájú termékeket előállítani. Ez volt talán a petrolkémiai polimerek robbanásszerű elterjedésének első lépcsőfoka.
Egészen a 70-es években zajló olajválságig, amikor is közel négyszeresére emelkedtek az oldajárak, háttérbe szorultak a bioműanyagok, és a 90-es évektől – már a környezettudatosságot is magába foglalva – indult újra a gyártásuk. Ma már egyre szélesebb skálán állítanak elő termékeket bioanyagokkal az újabb fejlesztéseknek és kutatásoknak köszönhetően.
