Sakkozni legalább annyira egészséges, mint úszni

Már több kutatás is bebizonyította, hogy a sakkozás egészségesebb, mint korábban hittük: komoly agymunkával ugyanis legalább annyi kalóriát égethetünk el, mint aktív sportolással. Nemzetközi sakkversenyeken több alkalommal is kísérletet végeztek profi játékosok közreműködésével, akiket arra kértek, hogy olyan eszközt viseljenek a mérkőzések folyamán, amely számlálja a pulzusukat és kiszámítja az általuk elégetett kalóriamennyiséget. Az eredmények szerint volt olyan – átlagos termetű – játékos, aki két óra alatt csaknem 560 kalóriát égetett el, ami nagyjából megfelel 8 kilométernyi intenzív sétával vagy egyórás úszással egyenértékű fizikai tevékenységgel. Mint kiderült, bár a versenyző egy helyben ült, a stressz nagymértékben növelte pulzusszámát, és persze az megfeszített agymunka is hozzájárult a kalóriaégetéshez. Az elmúlt években sok sakkozó tudatosan készül egy-egy nagyobb megmérettetésre, aktívan sportol és odafigyel az étkezésre is, így talán belátható időn belül szélesebb körben terjedhet el az a nézet, hogy a sakk ugyanolyan sportág, mint például a futás – sok országban ugyanis még mindig nem tekintik sportnak, mondván, a sakkozók fizikai aktivitása gyakorlatilag nulla (még jó, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság természetesen sportnak tartja).