Szokás mondani, Hogy „üres kézzel nem illik menni vendégségbe”, ilyenkor a legtöbb háziasszony süt valamit, amit gondosan bedobozol. Vagy ha otthonról indulunk el, akkor a mama mindig küld egy kis házi kosztot. Szinte minden mai háztartásban előfordulnak ilyen ételcsomagoló dobozok, amelyeket akár pakkokban is megtudunk vásárolni, hogy mindig legyen otthon.

Ezekben a háztartásokban általában az X és Y generáció él, akiket úgy is szoktak nevezni, hogy a Tupperware-nemzedék, nem véletlen hiszen az egyik legelterjedtebb műanyag csomagolókat forgalmazó brand, ami jól ismert színes és formás megjelenéséről. A nagyon jó marketinggel rendelkező cég eltudta varázsolni a fogyasztótársadalmat termékeikkel, hiszen senki sem gondolt bele abba, hogy milyen káros anyagok oldódhatnak ki ezekből az ételcsomagolókból használatközben.

Az aggodalom megelőzésére a Tupperware 2010-ben kivonta a BPA-t dobozaiból, de csak az amerikai és kanadai piacon kezdetben. A szakemberek arra szeretnék felhívni a figyelmünket, hogyha picit is tudatosabban kívánunk élni, akkor engedjük el ezeket a műanyag csomagolókat, független attól, hogy milyen márkajelzés van rajtuk, hiszen ezek ideje már lejárt.

A mai világban biztonságosabb, ha inkább az üvegbe való csomagolást választjuk, és ha nagyon szeretnénk figyelni magunkra és környezetünkre is akkor keressük a kadmiummentes változatokat. Európában is több vállalat foglalkozik ilyesfajta üvegek gyártásával, de akár még biztos választás lehet a műanyag helyett a szilikon vagy az alumínium is.