Egy amerikai és stockholmi kutatás 30 évre visszamenőleg megdöbbentő eredményeket fedett fel. Méghozzá arra világítottak rá, hogy a környezetszennyezésnek való kitettség hatást gyakorolhat a születendő baba nemére.

Nyilván a kutatás nem azt szeretné állítani, hogy gyermekünk nemét 100%-ban a környezetünk befolyásolja, hiszen a szülői stressz, a szegénység, munkanélküliség, a lakókörnyék, de még az aktuális időjárás is meghatározó tényező lehet.

Nade, a kutatás eredményeként a higanyt, krómot és alumíniumot a fiú babák, míg az ólom által okozott szennyezettség révén a lány babák születését lehet kiköveztetni.

Tudjuk, szinte hihetetlenül hangzik, viszont ez a kutatás az eddigi legbiztosabb mivel ez a kutatás használta fel a legjelentősebb mennyiségű adatot és vizsgált számos vegyi szennyezőanyagokat és környezeti tényezőket. A legtöbb tesztek (amelyeket a születéskor nemi arányok vizsgálásáról végeznek) alacsony számú adatokon hajtanak végbe, illetve több olyan tesztelést végeznek, amely nem megfigyelésen alapszik.

Mivel fogantatáskor fele-fele arányban beszélünk lány és fiú emrió(k)ról, ezért valóban kifejlett lány vagy fiú – későbbiekben baba – hormonok révén fejlődik ki, így felborulva a szimmetrikus arányokat (50-50%) aszimmetrikussá.

A kutatás lényege az volt, hogy a levegőben és vízben terjedő szennyezőanyagok befolyásoló képességére mutasson rá, hogy igenis van összefüggés a születéskori nemi arányok változásában. A levegőben jelenlévő változást kifejtő anyagok a vas, ólom, higany, karbon, alumínium. A vízben pedig befolyásoló szerepet tölt be a króm és az arzén. Továbbá a kutatás azt is alátámasztotta, hogy a mérgezőanyagok növelik a fiúgyermekek születését.  

Természetesen vannak olyan dolgok, amelyek ellen nem lehet a környezettel harcba szállni, de még mindig a mi kezünkben van az a lehetőség, hogy tegyünk érte. Másnem gondolva a már megszületett vagy épp a szívünk alatt lakozó gyermekeinkre, hiszen értük érdemes egy szebb és tudatosabb világot teremteni.

Előző cikkHogyan húzzuk ki a nyarat klíma nélkül?
Következő cikkSminklemosás környezetbarát módon