Számos tanulmány vizsgálta már az elmúlt évtizedekben a kávé – pontosabban a koffein – és a terhesség összeférhetőségét. Ám, kifejezett közös álláspont az országok orvoslásában még nem született. Vannak nézetek, amelyekkel konszenzusra jutottak már, de hivatalos konvenció még mindig nem született.

De mi is a baj a koffein fogyasztással várandóság alatt?

A koffein negatívan befolyásolja a magzatot a terhesség alatt. Számos korábbi tanulmány áttekintésével arra a következtetésre jutottak, hogy még akár a minimális kávé fogyasztás is növeli a vetélést, a halva születést és az alacsony súly kockázatát.

Kockázó tényező az is, hogy átlagosan mire a szervezetünkbe bevitt koffein a felére csökken ahhoz 5 órára van szükségünk, majd ezután fokozatosan redukálódik. Viszont ez terhesség alatt sokkal több időt vesz igénybe. Egy kutatás megállapította, hogy jelen esetben akár 18 órára is szüksége lehet egy terhes nő szervezetének. A koffein nem csupán a fogyasztó szívverését és vérkeringését gyorsítja fel, hanem a magzatét is.

Mint már fentebb említettük, hogy különféle egészségügyi szervezetek ebben a témában még mindig nem jutottak dűlőre. A legtöbb orvos úgy véli, hogy a mérsékelt kávé/koffeinfogyasztás nem jelenthet problémát a magzat és a kismama egészségre. Viszont korlátokhoz kötik: az UK-ban, az USA-ban és az EU-ban 200 mg/napra tendálják a bevitelt, amely kb. két csésze kávét jelent. A WHO úgy tarja, hogy azok a terhes nők, akik napi koffein fogyasztása meghaladja a 300 mg-ot szükséges csökkenteniük.

Fontos tudnunk, hogy koffein nem csupán a kávéból eredhet, hanem akár a csokoládéból, üdítőitalokból, de akár még gyógyszerekből is. Várandósság alatt tisztában kell lennünk azzal, hogy mit fogyasztunk és milyen rendszerességgel.