Elektromos járművek: okos döntés a környezetért

Elektromos autó

Vajon előnyösebbek az elektromos járművek a benzines és dízelüzemű autóknál az éghajlat és a levegőminőség szempontjából? Andreas Unterstallerrel, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) közlekedési és környezetvédelmi szakértőjével beszélgettünk az elektromos autók előnyeiről és hátrányairól, amely az EEA egyik új jelentésének központi témája.

Be tudna nekünk számolni az EEA nemrég publikált jelentésének legfőbb eredményeiről?

Andreas Unterstaller

Az EEA nemrégiben publikálta az új TERM-jelentését (közlekedési és környezeti jelentési rendszer)en. A jelentés alapvető következtetése, hogy az éghajlat és a levegőminőség szempontjából az elektromos autók egyértelműen előnyt élveznek a benzines és dízelautókkal szemben. A közvéleményben elterjedt, az elektromos autók kedvező környezetvédelmi hatásaival kapcsolatos néhány kétellyel és bizonytalansággal szemben a tudomány álláspontja egyre világosabb. Ugyan még rendkívül magas a szénből előállított villamosenergia aránya, már a jelenlegi európai villamosenergia-mix is egyértelmű előnyökkel kecsegtet. Ezek az előnyök pedig csak fokozódnak majd, ahogy Európa egyre nagyobb mértékben fog megújuló energiaforrásokat használni a jövőben.

Továbbá ez az egyik első olyan jelentés, amely egy körforgásos gazdasági megközelítést alkalmaz az elektromos autók témakörében, nagy hangsúlyt fektetve az újrafelhasználásra, újragyártásra és az újrahasznosításra. Számos tudományos tanulmány készült már az elektromos autók életciklusának hatásairól. Az EEA-nál összegyűjtöttük ezt a tudásanyagot, és elérhetővé tettük egy szélesebb közönség számára. Fejlődnünk kell az elektromos autók és alkatrészeik újrafelhasználásában és újrahasznosításában annak érdekében, hogy minimalizáljuk a gyártásuk környezetre gyakorolt hatását. Az életciklus végső szakasza különösen fontos az elektromos autók esetében. Rendkívül sok olyan fém és egyéb más kritikus fontosságú nyersanyag található bennük, amelyek feldolgozása felettébb energiaigényes, gyártásuk során pedig néha mérgező anyagokat használnak. Ha sikerülne ezeket a már legyártott autókból kinyerni és újrafelhasználni, az hatalmas előnyökkel járna. Ha egész alkatrészeket, például akkumulátorokat tudnánk más eszközökben újrafelhasználni, az jelentősen lecsökkentené a teljes környezeti hatást.

Hogyan tehetnénk fenntarthatóbbá az elektromos autókat, és hogyan lehetne a használatukkal járó teljes környezeti és egészségügyi előnyöket megvalósítani?

A jelentésben rávilágítunk néhány fontos tanulságra. Először is arról kell gondoskodnunk, hogy az elektromos autók gyártásához és üzemeltetéséhez szükséges villamosenergiát megújuló energiaforrásokból állítsuk elő. A jelentés rámutat arra, hogy ez a környezeti és egészségügyi teljesítményüket leginkább befolyásoló tényező. Másodsorban minél strapabíróbb autókat kell gyártanunk. Létfontosságú, hogy annyi megtett kilométert sikerüljön kipréselni a legyártott elektromos autókból, amennyit csak lehet. Ha például 70 000 kilométer után leselejtezik őket, akkor a gyártásuk során szükséges energiatöbblet miatt az általános környezeti teljesítményük már nem mutat olyan jól a hagyományos autókéhoz képest, sőt, meg is haladja azt. 150 000 km vagy annál több megtétele után azonban az összehasonlítás eredménye már bőven az elektromos autók javára billen. Végül pedig az elektromos autók leselejtezésekor a lehető legtöbbet kell kihozni az alkatrészeikből.

Hogyan teljesít egy átlagos elektromos autó egy benzines vagy dízelüzemű gépjárműhöz képest? Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása szempontjából 100 %-ig tiszták ezek a járművek? 

Fontos megjegyezni, hogy soha egyetlen autó sem lesz 100 %-ig tiszta. Ezen még az elektromos autók megjelenése sem változtat. A mi véleményünk az, hogy ha valóban szükséges kocsiba ülni, akkor a környezet szempontjából az elektromos autó a jobb választás. Tömegközlekedéssel, gyalog vagy kerékpárral munkába járni azonban mindig is jóval környezetbarátabb megoldás lesz. Az autó az mégiscsak autó; azzal, hogy az egyik fajtát lecseréljük egy másikra, még nem oldjuk meg a közlekedési problémákat, például a dugókat.

Az elektromos motorok egyszerűen hatékonyabbak, mint a belső égésű motorok, tehát az akkumulátorban tárolt energia nagyobb részét használja fel a rendszer az autó meghajtására. Különösen a városi használat során pazarolnak kevesebb energiát az elektromos járművek. Emellett a kipufogócsőből sem kerülnek olyan szennyező anyagok a levegőbe, mint például a nitrogén-oxidok vagy a finompor. A fékezés és a gumikopás következtében így is keletkezik finompor, de összességében kevesebb, mint a benzines vagy dízelautók esetében. Az elektromos autók emellett kevésbé zajosak is, különösen kisebb sebességnél halkabbak hagyományos társaiknál.

Egészség tekintetében a legfőbb előny a levegőminőség terén tapasztalható. Az elektromos autók működtetéséhez szükséges villamosenergia előállítása miatt így is számolni kell egy bizonyos fokú légszennyezéssel, azonban ez általában olyan erőművekhez köthető, amelyek jobb kibocsátáscsökkentéssel rendelkeznek, mint egy hagyományos autó, emellett pedig általában a sűrűn lakott területektől távol találhatók.

Mely országok járnak az élen az elektromos járművek népszerűsítése és használata terén?

Számos európai országban rendkívül aktívan népszerűsítik a használatukat, különösen Norvégiában, ahol az elektromos autók arányának növelését és a jobb töltőinfrastruktúra kiépítését célzó ambiciózus szakpolitikákat vezettek be. Hollandiában, valamint az Egyesült Királyságban és Franciaországban is sok mindent elértek már. Összegezve elmondható, hogy világszinten az Európai Unió az egyik legnagyobb szereplő az Egyesült Államokkal és Kínával egyetemben. Mindannyian jelentős befektetéseket eszközölnek az elektromos mobilitás terén.

Mi a helyzet a fogyasztók töltőpontokkal és villamosenergia-számlákkal kapcsolatos aggodalmaival? 

Sok fogyasztó aggódik amiatt, hogy van-e elegendő számú töltőállomás az autópályák mellett vagy a parkolókban, és sokakat foglalkoztatnak a villamosenergia-hálózat leterheltségével és a villamosenergia-árakkal kapcsolatos aggodalmak is. Jelenleg nagyon kevés elektromos autó jár az utakon. Némely városban több van, mint máshol, de egészében véve tavaly az Európában újonnan eladott személygépkocsik állományának körülbelül 1,5 %-át tették ki az elektromos autók (akkumulátoros elektromos és hálózatról tölthető hibridek). Az infrastruktúrát tehát az elektromos autók számának növekedésével párhuzamosan kell bővíteni. Vannak olyan nagyobb városok, ahol már megfelelő az infrastruktúra, és az utóbbi években a nyilvános töltőállomások száma is sebesen növekedett.

Igen, a villamosenergia-számla magasabb lesz, de az elektromos autók fenntartása kevesebbe fog kerülni, mint egy benzines vagy dízelautóé. Ez idővel segít majd ellensúlyozni az elektromos autók magas vételárát.

Az EEA 2016-os tájékoztatója, az „Elektromos járművek és az energiaágazat — a jövőbeli európai kibocsátásra gyakorolt hatásoken”, a villamosenergia-hálózatainkra gyakorolt hatásokat vizsgálta meg. Eszerint ha 2050-re az autók 80 %-a elektromos lenne, az Európai Unió villamosenergia-fogyasztása körülbelül 10 %-kal emelkedne a jelenlegihez képest. A villamosenergia-igény túlnyomó részét még akkor is az ipar és a háztartások adnák. A töltőinfrastruktúrához hasonlóan a villamosenergia-hálózatnak is fejlődnie kell majd, ahogy egyre több elektromos autó jelenik meg az utakon. Ez mindenképpen kihívást jelent majd, de az EU már jelenleg is ugyanilyen fejlesztéseket végez a megújuló energiaforrások energiahálózatba való beépítése érdekében.

Hogyan próbálja az EU és az Európai Bizottság népszerűsíteni az elektromos autók használatát?

Az elmúlt évtizedben Unió-szerte több milliárd eurót fordítottak a megfelelő kutatásra, és erősen szorgalmazzák a töltőinfrastruktúra gyors bővítését. Az EU szintén erőteljesen népszerűsíti és hatalmas összegeket fektet az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájába, amelynek a főbb európai közlekedési folyosók mentén elhelyezett elektromosautó-töltőállomások is a részét képezik.

Emellett az EU fokozottan szorgalmazza az európai akkumulátorgyártás fejlesztését is, mivel jelenleg az elektromos autók akkumulátorait túlnyomórészt Japánban, Kínában és Dél-Koreában készítik. Végezetül pedig az EU az elektromos autókra és a töltőinfrastruktúrára vonatkozó egységes szabályokat és szabványokat állapít meg az Európa területén történő szabad mozgás biztosítása érdekében.

Andreas Unterstaller

Forrás: https://www.eea.europa.eu/hu/articles/elektromos-jarmuvek-okos-dontes-a-kornyezetert