Állami támogatás elektromos autókra

Véleményem szerint az elektromos autók a zöld fejlődés jövői. Nem fogyasztanak fosszilis energiahordozókat, és már folyik egy kutatás, hogy az egyébként költségesen előállítható lítium akkumulátort egy környezetbarátabb és olcsóbb fajta válthatja fel. Ezért tartom fontosnak, hogy hazánkban is előtérbe kerültek az elektromos autók, sőt az állam még segítséget is nyújt ezek vásárlására. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium immáron harmadik alkalommal hirdet pályázatot állami támogatásról elektromos autók vásárlásához. Az idei kiírás elsősorban az alacsonyabb árkategóriájú autók támogatását helyezi előtérbe. Ennek érdekében az eddigi egységes rendszert sávos támogatás váltja fel. Az elektromos autók vásárlására lehívható (ZFR-D-Ö-2020.) pályázat alapján 11 millió forintos vételár alatt 50%, de maximum 2,5 millió forint a támogatás, 11-15 millió forint között 500 ezer forint, 15 millió felett pedig nem jár támogatás az autókra.

Fontos, hogy az autó nem lehet hibrid, tisztán elektromos meghajtásúnak, valamint Magyarországon újonnan vásárolt kell lennie. Amennyiben a pályázó betartja a támogatási szerződés feltételeit, úgy a támogatás vissza nem térítendő.

Az új kiírás alapján az állami támogatás már elektromos motorokra és robogókra is igénybe vehető. Amennyiben a bruttó vételár nem haladja meg az 1 millió forintot, az állam 55%-kal támogatja a vásárlást. Robogókra azonban kizárólag nem természetes személyek igényelhetnek támogatást, azaz például a pizzafutár robogókat kívánják támogatni.

A támogatás igénylésére 2020. június 15.-től van lehetőség.

Ha még több kérdése lenne a pályázatot illetően, itt tájékozódhat: https://villanyautosok.hu/2020/05/25/elektromos-auto-tamogatas-gyakori-kerdesek/

A részletes pályázati kiírás pedig itt található: https://elektromobilitas.ifka.hu/medias/4/zfr_d_o_2020_pk_0520.pdf